Nemzetközi labdarúgás

Modricék Davor Sukerék nyomába lépnének – Csapatportré

A horvát nemzeti válogatott nem tekinthet vissza hosszú önálló történelemre, hiszen 1990-ig – néhány rövid, partizán évet leszámítva, amikor létezett a senki által hivatalosan el nem ismert horvát válogatott – a legjobb dalmát labdarúgók Jugoszlávia színeiben tündököltek.

""

A közös, jugoszláv válogatott utolsó hivatalos tétmeccsére 1991. május 16-án, Svédország ellen került sor, míg az első, hivatalos horvát győzelemre 1994. szeptember 4-én, Észtország ellen kerüt sor. A horvát futball ezt követően rövid távon bizonyította erejét, hiszen a horvát "aranygeneráció" óriási meglepetésre bornzérmet nyert az 1998-as franciaországi világbajnokságon.

EURO 2012, C CSOPORT
Horvátország
Területe: 56 542 négyzetkilométer
Lakosok száma: 4,424 millió
Főváros: Zágráb
Labdarúgó-szövetség alapítási éve: 1912
FIFA-világranglista helyezés: 8.
Mezszín: piros-fehér-kék
Út az Eb-ig: A selejtező F csoportjában második helyen végzett Görögország mögött, majd a pótselejtezőn Törökországot felülmúlva harcolta ki a részvételt
Korábbi Eb-részvétel: 3 (1996, 2004, 2008)
Legnagyobb siker: világbajnoki bronzérmes  (1998), Eb-negyeddöntő (1996, 2008)
Szövetségi kapitány: Slaven Bilic (2006 óta)
Meghatározó játékosok lehetnek: Luka Modric (Tottenham Hotspur), Darijo Srna (Sahtar Donyeck), Ivica Olic (Bayern München), Nikica Jelavic (Everton)

A siker nem volt persze minden előzmény nélküli. A horvátok Miroslav Blazevic kapitánysága alatt csoportelsőként jutottak ki az 1996-os Eb-re, ahol csak a későbbi győztes Németország tudta legyőzni őket a negyeddöntőben. Az 1998-as vb-re az ukránok elleni pótselejtezőn jutottak ki, ott aztán páratlan menetelés vette kezdetét.

""

Ki ne emlékezne a vb-gólkirály Davor Sukerre, Robert Prosineckire, Robert Jarnira, Goran Vlaovicra, Zvonimir Bobanra, Aljosa Asanovicra, Dario Simicre, Igor Simacra, vagy a jelenlegi szövetségi kapitány Slaven Bilicre?! A horvátok előbb a csoportkör során elverték Jamaikát és Japánt, majd kikaptak az argentinoktól, azonban így is biztosan jutottak a legjobb tizenhatba.

""

A nyolcaddöntőben Románia volt az áldozat, a negyeddöntőben pedig a világranglista-második, Eb-címvédő Németországot győzték le rendkívül simán, 3-0-ra. Az elődöntőben aztán Lilian Thuram duplája a házigazda Franciaország döntőbe jutását jelentette, ám a bronzmeccsen így is legyőzték Hollandia csapatát, ezzel a történelem legjobb vb-újoncai lettek, a világranglistán pedig egészen a harmadik helyig kúsztak előre.

Nagy várakozás előzte meg a 2000-es Eb-selejtezőket, ott azonban leszerepelt a válogatott, Blazevic pedig lemondott. A 2002-es vb-re veretlenül jutottak ki Mirko Jozic vezetésével, ott azonban a csoportból se jutottak tovább, Jozic is lemondott, a csapat pedig hanyatlásnak indult. A következő világversenyeken ugyan ott  voltak, de meccset is csak elvétve tudtak nyerni. Zlatko Kranjcar kapitánysága alatt ugyan pozitív folyamatok indultak el, de az edzőt kikezdték fia, Niko válogatott-beli erőltetése miatt.

""

2006-ban jött is a váltás, az egykori védő, Slaven Bilic lett a kapitány, akvel a 2008-as Eb-n csak egy törökök elleni őrült meccsen kaptak ki, ám akivel a 2010-es vb-kvalifikációt elbukták. Akkor úgy volt, Bilic távozik, ő azonban maradt, és kivezette a csapatot az idei Eb-re.

A horvát válogatott Eb-kerete
A névsor posztok szerint
Kapusok: Stipe Pletikosa (FC Rosztov), Danijel Subasic (AS Monaco), Ivan Kelava (Dinamo Zagreb)
Hátvédek: Vedran Corluka (Tottenham Hotspur), Josip Simunic (Dinamo Zagreb), Ivan Strinic (Dnyipro), Gordon Schildenfeld (Eintracht Frankfurt), Domagoj Vida (Dinamo Zagreb), Jurica Buljat (Maccabi Haifa)
Középpályások: Danijel Pranjic (Bayern München), Darijo Srna (Sahtar Donyeck), Ognjen Vukojevic (Dinamo Kijev), Ivan Rakitic (Sevilla), Tomislav Dujmovic (Zaragoza), Luka Modric (Tottenham Hotspur), Milan Badelj (Dinamo Zagreb), Niko Kranjcar (Tottenham Hotspur), Ivan Perisic (Borussia Dortmund), Sime Vrsaljko (Dinamo Zagreb)
Támadók: Mario Mandzukic (VfL Wolfsburg), Eduardo Da Silva (Sahtar Donyeck), Nikica Jelavic (Everton), Nikola Kalinic (Dnyipro)

Játékoskeret alapján sokra hivatott a horvát válogatott, ám a sorsolásnál nem volt szerencséjük, hiszen a masszív írek mellett a címvédő spanyolok és a 2006-os vb-győztes olaszok kerültek az ő négyesükbe. Ennek ellenére olyan bombameglepetés nem lenne, ha valamelyik nagyágyút kiütnék a nyeregből Bilicék, hiszen ha csak a középpályát nézzük, a Rakitic, Modric, Srna, Kranjcar, Perisic ötös a világ bármely csapatával képes felvenni a versenyt.

""

Ivica Olic sérülése miatt Nikica Jelavic lesz a csapat középcsatára, aki ontotta idén a gólokat. A védelem is rendkívül masszív, Stipe Pletikosa személyében pedig végtelenül rutinos kapussal rendelkeznek a horvátok. Könnyen lehet, hogy a torna meglepetéscsapatával van dolgunk…